Egy jó tanító nemcsak tudást ad, hanem közösséget is épít. Jövő szeptembertől Mintál Borbála tanító kíséri majd az Apátkúti Erdei Általános Iskola leendő elsőseit az iskolaévek kezdetén. Arról kérdeztük, milyen módszerekkel tanít, miért fontos számára a közösség, és mit tart fontosnak a szülőkkel való együttműködésben.
Miért választottad a tanítói pályát? Mi adja neked a legtöbb örömöt ebben a munkában?
Bori: Az igazság az, hogy nem választottam, hanem megtalált. Eredetileg muzsikusnak készültem, barokk furulyán végeztem a konzervatóriumot, mikor felvételi előtt két héttel a mesterem, Czidra László váratlanul elhunyt. Az akkori tanszakunk megfogadta, abban az évben nem felvételizünk zeneművészeti főiskolára a mesterünk nélkül, aki utolsó óráink egyikén azt mondta, „több lábon álljunk a földön”.
Egész gyerekkoromat zeneiskolában, zenei táborban töltöttem. Egy idő után, mivel korán kiderült, hogy van érzékem a gyerekekhez és a tanítgatásukhoz, próbákat is vezettem
tizenévesen, majd az általános iskolai tanulmányaikban is kezdtem szabadidőmben segíteni zeneiskolai társaimnak. Korrepetáltam a próbák, órák szüneteiben.
Mikor 18 évesen választanom kellet, hova felvételizzek, ha már akkor nem indulok el zenei pályán, már egyértelmű volt, hogy a tanítás lesz az, ami igazán közel áll hozzám. Alsós kisgyerekekkel szerettem igazán foglalkozni. Hihetetlen öröm volt, mikor megküzdöttünk valamilyen feladattal és utána kis tanítványom megérkezett az iskolából és már messziről szaladt, hogy „Bori! Sikerült! Már meg tudom csinálni!” Úgy gondoltam, ennél a büszke mosolynál, csillogó szempárnál több nekem nem is kell. Hálás vagyok Mesterem tanácsáért, mert igazán megtaláltam a nekem való hivatást.
18 év tapasztalat áll már mögötted tanítóként: mit tartasz a legnagyobb erősségednek pedagógusként?
Bori: Sok jó és még jobb tulajdonságot illene felsorolnom itt, de azt hiszem, az, hogy türelmes, kedves vagy kreatív egy pedagógus, az alap dolog a hivatásunkban. Amit én fontosnak tartok magamról, hogy szeretek igazi közösségben dolgozni… Nemcsak a tantestületemben, hanem az osztálytermemben is. Ezért arra törekszem, hogy olyan csapatot építsek, ahol mindenki hasonlóképpen érez.
Arra tanítok minden gyermeket, akivel dolgozom, hogy bátran legyen Ő is olyan egy közösségben, amilyen az életben valójában: amilyen csak szeretne lenni. Legyen hiteles a hibáival és erősségeivel együtt. Annál kevés jobb érzés van, mint mikor reggel úgy érsz be az iskolába, hogy „jajj de jó itt lenni!”, mert itt mindenki szeret és elfogad.
Ének-zene óráimon sokszor kerülnek elő különleges hangszerek, melyeket a gyerekek kezükbe is vehetnek, megszólaltathatják, kísérhetik velük a tanult dalainkat. Emellett rendszeres szereplő a gitárom is. Zenei kísérettel könnyebb a közös éneklés, jobb hangulat.
Szakmailag is igyekeztem magam továbbképezni az évek során. Neveléstudományi mesterszakon egyetemi diplomát is szereztem és nagyon sok alternatív tanítás-tanulási módszert ismertető kurzuson vettem részt. Az itt szerzett tudást minden nap igyekszem adaptálni munkámban és szívesen meg is mutatom, milyen új élményekkel gazdagodtunk együtt a gyerekekkel. Bámulatos, amikor tanítványaim maguk is rádöbbennek, mennyire jó új tudást szerezni, új képességekre szert tenni. A humor, játék, nevetés ezek után már magától jön.
Az elmúlt tanév során nevelőtestületünk látóterébe került a kreatív tanulás témája is. Ennek megismerésével foglalkozunk jelenleg. Nagyon várom az ezzel kapcsolatos új, izgalmas feladatokat, szeretem a kihívásokat.
Hogyan segíted a gyerekeket abban, hogy jó közösséget alkossanak, és mindenki megtalálja a helyét az osztályban?
Bori: Mivel kis létszámú osztályokkal dolgozunk együtt, jól ismerjük a csoportok dinamikáját. Az osztályomba járó tanulókkal kifejezetten jó a kapcsolatom, és mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy összetartó, támogató, egymást megfelelően segítő csapat vagyunk. Nem kellett ezért sokat tennünk, csak elfogadnunk egymást olyannak, amilyen és meglátni mindenkiben a jót.
Milyen módszereket, technikákat használsz szívesen a tanítás során?
Bori: A modellezést, manipulációt kifejezetten fontosnak tartom a tanulási folyamatban, így rendkívül sok kreatív fejlesztő eszközt használok a mindennapokban. Ilyen pl. a miniLÜK okostábla is a matematika és magyar nyelv és irodalom órákon, vagy a hangcsövek ének-zene órán. A gyerekek könnyen megtanulják használatukat és nagyon élvezik is.
Ha kinézek a termem ablakán, a zöld erdőt látom. Megnyugtató érzés békességben, madárcsicsergésben lenni szinte egész nap. De a legjobb, hogy gondolunk egyet, és kimegyünk az udvarra, ahol igazán megfigyelhetjük élő környezetünket. Ez szinte bármire remek kiindulási pont: gondoskodás, figyelem, koncentráció, segítségnyújtás-együttműködés.
Kilátogatunk a kecskéinkhez, környezetismeret órán megfigyeljük őket, információkat gyűjtünk róluk, majd elmeséljük egymásnak megfigyeléseinket, le is jegyezzük őket egy kerek fogalmazásban, egész kicsikkel dramatizáljuk, hogy mi is kiskecskék vagyunk….Olyan tantárgyi koncentrációra ad lehetőséget, ami nem lenne az igazi, ha nem egy élő kisállatról gondoskodnánk.
Mit tartasz fontosnak a szülőkkel való együttműködésben?
Bori: Az őszinte, közvetlen kommunikációt. A szülők partnerek a nevelésben, és fontos, hogy mind ugyanazt a célt lássuk: a gyerekek fejlődését, boldogságát. Nyitottan beszélgetünk örömökről és nehézségekről, így tudjuk valóban segíteni a gyerekeket.
Hálás vagyok, hogy mostani osztályom szülői csapata ilyen támogató, nem is kívánhatnék jobbat.
Van olyan közös szokás vagy hagyomány, amit szeretnél bevezetni a leendő osztályodba?
Bori: Nagyon szeretnék teret adni annak, hogy az ünnepeket mi magunk alakítsuk ki az osztályunkban. Számos ünnep színesíti a hétköznapjainkat, legyen az családi vagy nemzeti, de mégis fontosnak tartom, hogy néha-néha megünnepelhessük saját magunkat, a közösségünket vagy egy osztályunk számára fontos eseményt, élményt. Ha lehetőség van arra, hogy ezek ismétlődhessenek, mindig szeretettel fogunk visszagondolni az együtt töltött időre és arra a sok-sok élményre, amit épp megkoronázunk a mi személyes “ünnepünkkel”.
Szerinted mitől különleges az Apátkúti Suli? Miben más itt tanítani, mint máshol? Mit ad ez az iskola a szülőknek és gyerekeknek?
Bori: Itt tényleg minden gyerek fontos, senki sem „veszik el” a kis létszámú csoportban. Tanítóként lehetőségem van valóban személyre szabottan figyelni rájuk, és a szülők is érzik, hogy gyermekeik biztonságban vannak. A gyerekeknek pedig szabadságot adunk arra, hogy önmaguk legyenek, kibontakoztassák a tehetségüket.
Nagycsoportosból kisdiákká válni hatalmas változást jelent a gyermek és a család életében egyaránt. Az első időszakban hogyan tudod támogatni az elsősöket egyénileg és osztályközösség szinten ebben az átmeneti időszakban?
Bori: Ez lenne szülőként a legfontosabb kérdés, amit én a leendő tanítónak feltennék. Gyermekem új környezetben, új társakkal, sok segítővel, mégis “egyedül”, azaz nélkülem van az új kihívások kezdetén. Úgy mondom ezt, mint leendő, gyermekét iskolába indító édesanya: legyen a gyermekem biztonságban érzelmileg és fizikailag is. Akkor boldog, akkor tettrekész, ha biztonságban érzi magát, kicsit hasonlóan, mint itthon.
Az első hetekben a legfontosabb ez. Rutinokat, kapaszkodókat alakítunk ki, sok játék, mozgás, közös éneklés teszi a napunkat még az óvodához hasonlóvá, így könnyebbé válik az átmenet. Szeretek dicsérni és nem is fukarkodom vele. Sok pozitív visszajelzést adok, beszélgetéseinkkel, közös tevékenységeinkkel az összetartozás élményét erősítem.
Ha a leendő elsősök visszagondolnak rád és az iskolára, mit remélsz, mi lesz az az egyetlen, legfontosabb dolog, ami eszükbe jut majd?
Bori: Bízom benne, arra fognak emlékezni, hogy itt jó volt gyereknek lenni. Hogy szerettek iskolába járni, és a tanulás nemcsak feladat, hanem öröm is lehet. Ez az, amit igazán szeretnék nekik útravalóul adni… Amire valóban úgy gondolom, hogy emlékezni fognak, az egyszerűen megfogalmazható: „Itt itthon voltunk…és ide bármikor hazajöhetünk.”
