Tinédzsert nevelő szülők gyakran kérnek segítséget abban, hogy a gyerek semmilyen “értelmes” dolgot nem csinál. Van akinek pedig az fáj, hogy korábban szerette őt a gyereke, de teljesen megváltozott, hullámzik a viselkedése, uralkodni akar, és mindennek úgy kell lennie, ahogyan ő akarja. Senkit sem vigasztal, hogy az előbbiek és más jellemző megnyilvánulások elég gyakran megjelennek tinédzser korban, és ezek mind összefüggésben vannak a korosztály önállósodási törekvéseivel.

Most nem térünk ki minden tinédzser-jelenségre, hanem egyetlen egyre fókuszálunk, amit néha úgy fogalmaznak meg tinédzsereket nevelő szülők, hogy a gyereknek nincs motivációja.

A motiváció jelentése

Mielőtt beleássuk magunkat a témába, nem árt tisztázni, hogy pontosan mit jelent a motiváció.

Cselekvésre késztető tényező, amely növeli a személy hajlandóságát és ami észszerű oka lesz arra, hogy megtegyen egy elvárt cselekvést vagy engedelmeskedjen egy utasításnak. Ez a hajlandóságot kiváltó tényező egymást követő lépcsőfokokként helyezkedik el egy skálán. (Forrás: wikiszotar.hu)

A motiváció szó eredete: [motiváció < angol: motivation (motiváció) < latin: motivus (mozgató) < moveo (mozdít)]

A szó meghatározásából látható, hogy a motiváció nem hordozza magában a cselekvés előjelét, tehát negatív vagy pozitív is lehet az a tett, amihez mozgató rugóként szolgál. A gyereknevelés témájában azonban leggyakrabban pozitív irányultságban használjuk, tehát azt vizsgáljuk, hogy van-e a gyereknek motivációja valamilyen számára és környezetére nézve pozitív eredménnyel bíró cselekvésre. (A bűnüldözésben inkább negatív előjellel használják, és arra keresik a választ, hogy mi indította az elkövetőt valamilyen káros, akár végzetes tettre.)

Miért baj, ha nincs motiváció?

Motiváció hiányában az emberek passzívak, nem cselekszenek. Amikor nincs cselekvés, akkor nincs elért cél vagy haladás a cél irányában. Így nincs saját terveken és cselekvésen alapuló öröm vagy boldogság sem. A helyes sorrend persze ez: cél kigondolása, motiváció, tett vagy még több cselekvés, ezáltal akadályok legyőzése, cél elérése, újabb cél.

Könnyen elfogadható, ha valaki vitatkozik azon, hogy a cél vagy a motiváció van-e előbb, hiszen akinek nincs motivációja, az nem hoz létre célt a maga számára. Felfoghatjuk úgy is, hogy a cél maga is egyfajta motiváció, hiszen ha el akarunk érni egy célt, akkor már van okunk tenni valamit.

A gyakorlatban azonban megfigyelhető az, hogy ha sikerül egy megfelelő célt adnod, jobb esetben közösen kidolgoznod egy tinédzserrel, akkor létrejön a motivációja, hogy tegyen valamit afelé a cél felé.

Most azonban nem csinálunk tyúk-tojás problémát ebből, mert amúgy a sorrend könnyen eldönthető aszerint, hogy a célt mások adják neki, tehát kívülről jön, vagy az egyén maga hozza létre. 

Kinek nincs motivációja?

A helyzet túlzott leegyszerűsítése lenne, és még az általánosítás hibájába is esnénk, ha azzal akarnánk elintézni a dolgot, hogy miért is kérnénk számon a motiválatlanságot gyerekeken, ha igen sok felnőtt is motivációs válságban van. Arról, hogy a felnőtt világ példamutatásának hiánya mit jelent, amúgy is írtam nem régen a győri ügy kapcsán.

Azt, hogy mi a baj egy motiváció hiányos tinédzserrel, azt sok szülő érezi a maga bőrén, és sok gyerek tapasztalja saját magán ennek a tüneteit, amit meg sem tud fogalmazni, de valahogyan úgy érzi, hogy semminek semmi értelme. Szélsőséges helyzetben feleslegesnek érezhet bármi cselekvést, és végül bármilyen kommunikációt is, amit a család úgy él meg, hogy a gyerek nem megy sehová, nem tesz semmi hasznosat és állandóan elvonul.

A tinédzser motivációja

Érdemes lenne készíteni egy felmérést arról, hogy milyennek látják a fiatalok a felnőttek világát. Szeretnének-e ugyanúgy élni, mint a szüleik, vagy más felnőttek? Jó életkilátásnak tűnik-e számukra, hogy kövessék a felnőttek példáját? Ha ezekre legtöbb esetben nem a válasz, akkor nincs abban semmi meglepő, ha nem motiválhatók azokkal a dolgokkal, amelyekkel felnőttek próbálják őket inspirálni.

Ha azt látja felnőttektől, hogy állandóan robotolnak, cinikusan beszélnek másokról a hátuk mögött, megcsalják egymást a szüleik, utálják a munkahelyüket, és akár szerényebbek az életkörülményeik, akár jómódúak, de állandóan csak panaszkodnak, akkor ezektől a felnőttektől ez a tinédzser nem fogad el tanácsot, hogy legyen valami célja és tegyen valamit annak elérésére.

Motiváció hiányában a gyerekek könnyebben interiorizálódnak agresszivitást növelő játékprogramokban, nagyobb eséllyel válnak alkoholistává vagy drogok áldozatává, elveszíthetik az élet iránti szeretetüket, és szeretteik iránti pozitív érzelmeiket is, de motivációjuk helyreállításával el is kerületnek ilyen és más hasonló veszélyeket.

A tinédzsereket sok minden visszatarthatja attól, hogy céljaik legyenek. Néhány jellemző ezek közül:

• A gyerek hosszú ideig mindent megkap, miközben neki nem kell megküzdenie semmiért. (Az elkényeztetés csökkenti a motivációt.)
• Úgy látja, kemény és kitartó munkával sem érne el célokat.
• Kisebb korában lebeszélték egy fontos céljáról, vagy lekicsinyelték azt a célt, s ezért ő feladta.
• Másvalaki, akár apa, anya, vagy akár egy osztályfőnök ráerőltetett egy célt, de azt sosem érezte magának.
• Nem lát maga körül olyan felnőttet, akinek értékes céljai volnának

Bár nem lesz itt helyünk arra, hogy a fenti lehetséges okok mindegyikét alaposan elemezzük, de a megoldás mindegyiknél abban áll, hogy (1.) szüntessük vagy legalább változtassuk meg azt a negatív okot, amiért a gyereknek alacsony a motivációs szintje, vagy nincsenek céljai, és (2.) segítsünk neki létrehozni, vagy helyreállítani egy saját célt. Szükség lehet továbbá néhány kiegészítő lépésre is.

1. Negatív okok elhárítása

A gyerek hosszú ideig mindent megkap

Bármennyire is érthető és pozitív az a szülői nézőpont, hogy „én nem kaptam meg mindent gyermekkoromban, és ezért eldöntöttem, hogy az én gyerekem mindent megkap”, káros. Amúgy, akár mindent meg is kaphatna, ha emellett ő is minden tőle telhetőt megtenne másokért és lehetőleg saját indíttatásból.

Az elkényeztetést abba kell hagyni. Sosem késő helyreállítani azt, hogy a gyerek cserét nyújtson a környezetének. A gyerekek kis korukban szívesen segítenek, azután egy itt nem részletezett nevelési hiba folytán leszoknak róla. Akár tinédzser korban is visszafordítható azonban a folyamat, ha fokozatosan elkezdünk teljesíthető elvárásokat támasztani a gyerek felé, és nyugtázzuk is, ha tevékenyebb lett. Ha megtanul cselekedni és másokért is tenni, nem pedig csak elvárni tőlük, az nagy segítség lesz számára felnőttkorában is.

Úgy látja, hogy kemény és kitartó munkával sem érne el célokat

Valamilyen gyakorlati példán keresztül, például egy számára is ismert híres ember, akár egy általa is kedvelt énekes sztár vagy sportoló történetén keresztül mutasd be neki, hogy nagyobb célok is elérhetők, ha részfeladatokká alakítjuk. Az említett példában beszélhetne egy szülő arról a gyereknek, hogy a későbbi sztár állandóan zenetanárhoz járt fejlődni, majd előbb csak kisebb fesztiválokon való fellépésre kérték fel, most pedig slágerlistásak a dalai.

Ezután segíteni kell neki abban, hogyan lehetne egy saját célját olyan lépcsőkké alakítani, melyeken egyesével továbbléphetne felfelé. Ezt úgy kell vele átbeszélni, hogy maga is reálisnak lássa a lépcsőket.

Kisebb korában lebeszélték egy fontos céljáról, vagy lekicsinyelték azt a célt

A felnőttek néha nem látják a gyerek célját olyan fontosnak, mint amennyire ő. Túl nehéznek találják, vagy egyenesen értelmetlennek. Ilyenkor megpróbálják lebeszélni a gyereket a céljáról vagy egy tervről. Ezt azzal szokták indokolni, hogy csak meg akarják kímélni a gyereket valami csalódástól, ami akkor érné őket, ha nem sikerülne megvalósítani.

Meg kell kérdezni a gyereket arról, hogy mit volt az, amit szívesen csinált volna még régen, de amihez nem kapott támogatást, vagy amiről lebeszélték, amit nem engedtek meg neki. Ha a szülő talál ehhez egy nyugodt helyet és egy meghitt pillanatot, akkor meg fogja kapni a választ.

Ha az így felszínre került cél jelenleg is újjáéleszthető, akkor a lépéseket efelé kell tenni. Akkor is, ha egy szülőnek ez nem tűnik túl értékesnek. A gyerekektől nem várható el, hogy felnőttekhez hasonlóan munkahelyi, előremeneteli, tanulmányi vagy párkapcsolati, és általában nagy távlatokba mutató, jövőbeli céljaik legyenek, bár lehetnek ilyenjeik. Nem éri azonban meg felmelegíteni egy akár a felnőttek számára értelmetlennek tűnő célt is, ha így a gyerek visszanyeri motivációját?

Másvalaki ráerőltetett egy célt, de azt sosem érezte magának

A gyerekeknek vannak céljaik, de sajnos néha a felnőttek nem elégedettek ezekkel, és kitalálnak a gyerek számára valami „értékesebbet”. Így kezd zongorázni egy gyerek, akit egyáltalán nem érdekel a zene. Azután egyre jobban követelik tőle, hogy gyakoroljon (valamit, amit nem szeret), és ezáltal még jobbá váljon.

Ezzel a gyerek elveszíti a saját céljait, mert annak helyébe másokat állítottak. Így nem lesz saját motivációja sem. Nem csoda, hogy az ilyen módon valamilyen sportra vagy művészetre kényszerített gyerekek nem szívesen gyakorolnak vagy elbliccelik az edzést.

Az ilyesmi is helyrehozható úgy, hogy a szülő beismeri a gyereknek, hogy hiba volt erre vagy arra a rávennie, és helyesebb lett volna abban támogatni, amit ő szeretett volna.

Nem lát maga körül olyan felnőttet, akinek értékes céljai volnának

Ezt az okot és megoldását nem részletezzük itt, mert erre amúgy is túl könnyű a válasz, és mert olyan szülő, akinek nincs egyetlen jó célja sem, az úgy sem olvasója egy gyereknevelésről szóló írásnak.

2. Megegyezés egy célban

Ezt nagyon is helyesen sok szülő megpróbálta már. Azt, hogy megkérdezte a gyereket, mihez lenne kedve. Legtöbbször amiatt nem kaptak erre egy jó választ, mert kimaradt az 1. lépés, tehát a cél útjában lévő akadály megszüntetése. Ha azonban a fenti módokon már elhárult az akadály, akkor együtt működik majd velünk a tinédzser abban, hogy megnevezzen egy olyan célt, amit ő szívesen megvalósítana.

Ha a gyerek több célt is megjelöl, akkor csak kérdezd meg, hogy melyik megvalósítása lenne számára a legörömtelibb. Ha szeretnéd, hogy helyreálljon a motivációja, akkor ne foglalkozz túlságosan a cél realitásával, kivéve, ha teljesen abszurd.

Egy példa arra, amikor a szülő tévesen lebeszélné a célról: A gyerek mondjuk azt veszi a fejébe, hogy ő űrhajós lesz, te pedig tudod, hogy már negyven éve nem képeztek ki magyar űrhajóst. És akkor mi van? Megakadályoznád abban, hogy űrhajósnak készüljön?

A felnőttek néha csak olyan célban tudnak gondolkodni, aminek köze van a jövőbeli megélhetéshez. A gyerekeknek ennél több a fantáziájuk.

 Talán nem lesz űrhajós, de legalább elkezd érdeklődni, akár még tanulni is és cselekedni. Lehet, hogy csak egy űrkutatási szakkörig jut el, de talán csillagász lesz belőle. Nem mindegy, ha bármelyik miatt is, de helyreáll a motivációja?

3. Megvalósítás

Mi a megvalósítás? Az, amit a gyerek a gyakorlatban megtesz a cél eléréséért. Ehhez „csak” támogatni kell őt. Ha valami anyagi nehézségekbe ütközne, akkor is található olyan megoldás, amivel a gyerek legalább közel maradhat a cél területéhez. (Ha nem lenne pénzem teniszütőre, akkor abban segíteném, hogy labdaszedő lehessen egy tenisz bajnokságon, aztán majd alakulnak a dolgok.)

4. Kiegészítő lépések

Amikor a gyerek nagyon közel van a motiváció teljes hiányához, akkor már helyettesítette pozitív motivációját valamilyen negatívval (például drog), vagy álomvilágba menekült (például számítógépes játékok korlátlan mennyiségben) vagy csak teljes passzivitásba vonult (semmit sem csinál).

Amikor egy ennyire leromlott helyzetből indulunk, akkor szükséges lehet egy erőteljesebb indítás, például a számítógép vagy az internet megvonása annak érdekében, hogy a gyerek ne merüljön el végleg az értéktelenségben, hanem keresnie kelljen valami mást, például egy célt.

Ezt túl „erősnek” tartod? Láttam már szülőket úgy kétségbeesni amiatt, hogy a gyereket teljesen lenyelte a digitális játékvilág, annyira, hogy a valóságban már sosem volt boldog. Ezek a szülők másként vélik. Amikor pedig kitartásuk és következetes szülői magatartásuk miatt visszakapják azt a gyereküket, akinek nem múlnak el a céljai és aki boldogságra törekszik, akkor ők úgy gondolják, hogy megérte. Amikor egy gyereknél megszüntetik számítógép függőséget, akkor a célja és a tevékenységei és a boldogsága is a valós világban léteznek majd.

Utószó

Ahogyan egy felnőttnek, úgy a gyereknek is van némi esélye arra, hogy felismerje a hosszan tartó sivár állapotot, és saját maga igényeljen változtatást. Ezt azonban nem várhatjuk el tőlük, hanem segítenünk kell nekik.

Pontosan azért jelenítik meg számunkra a motiválatlanság minden mutatóját, mert segítségre szorulnak. Tekintsd úgy, hogy amit tapasztalsz, az az ő segélykiáltásuk.

A motiváció nem fekete-fehér dolog, hanem inkább egy skála, aminek alján ugyan nincs motiváltság, a tetején pedig az élethez való nagyon tevékeny hozzáállás van, de közben még számos pozitív cél és indíttatás létezik. Ezért ha valaki azt tapasztalja, hogy a gyereknek csökken a motivációja, akkor jobban teszi, ha javít ezen az állapoton, mert egy „magára hagyott” gyerek nem könnyen fordítja meg a helyzetet, a romlás iránya azonban továbbra is nyitva áll számára, hacsak egy felelősségvállaló gondos felnőtt mellé nem áll.

Novák Ferenc
társ a nevelésben
Forrás: http://www.gyerekneveles.hu