Könyvajánló

Az alább bemutatott kötet a 4–8 évesek gondolkodásának, ezen belül rendszerező és kombinatív képességének fejlesztéséhez nyújt segítséget. A kiadvány a DIFER programcsomaghoz kapcsolódó, játékos fejlesztéssel foglalkozó kötetek (beszédhanghallás, írásmozgás-koordináció, szocialitás, anyanyelv, számolás) sorát bővíti. A művekben közös, hogy fejlesztő kísérletekben kipróbált és hatékonynak bizonyult játékokat tartalmaznak, így a pedagógiai gyakorlatba való beemelésük jó szívvel ajánlható.

 A képességfejlesztés, a gondolkodásfejlesztés fontosságának ténye napjainkban általánosan elfogadott a szakemberek körében. A gyenge iskolai teljesítmények háttérében ugyanis többek között a gyenge gondolkodási képesség áll, így magától értetődik a tudományos alapokon nyugvó fejlesztési szándék. Azonban a gondolkodási képességek tudatos fejlesztése óvodai és iskolai keretek között nem egyszerű feladat. Ennek egyik oka a megfelelő és elérhető módszerek, programok, fejlesztőeszközök hiánya. Józsa Krisztián, Zentai Gabriella és Hajduné Holló Katalin munkája ezt a hiányt csökkenti; a DIFER könyvsorozat e legújabb kötete az elméleti háttér rövid, tudományos igényű ismertetése mellett száznál is több játékos feladattal és kézzelfogható eszközökkel járul hozzá a képességfejlesztés gyakorlati megvalósulásához.

A kiadvány részét képező Módszertani kézikönyv az előzőek értelmében két egységre tagolható. Az első, elméleti részben az érintett képességek bemutatásával, fejlettségi állapotuk felmérésével, fejlődési folyamataikkal és fejlesztésükkel foglalkoznak a szerzők. Ezt követi a módszertani eszköztár, mely egy 131 játékot tartalmazó játékgyűjteményből, valamint négy foglalkozástervből, két projekttervből és négy meséből áll. A kötethez két módszertani segédanyag készült. A fejlesztéshez kapcsolódó vizsgálatok kivitelezését támogatja a tesztlapokat és vizsgálati eszközöket magába foglaló kiadvány (A gondolkodás fejlesztése 4–8 éves életkorban), míg a több mint harminc játék eszközeit tartalmazó Kártyagyűjtemény: A gondolkodás fejlesztésére 4–8 éveseknek a játékot magát segíti.

Első lépésben a szerzők meghatározzák munkájuk keretét; az óvodáskor számos alapkészség fejlődése szempontjából szenzitív időszak, ezért nagy eséllyel lehetnek eredményesek a fejlesztő programok. Ebben az életkorban a fejlesztő feladatokat játékba, mesehallgatásba, a gyermekek által kedvelt egyéb tevékenységekbe célszerű beemelni. A következőkben az érintett két gondolkodási képességgel és összetevőikkel ismerkedhetünk meg. Az elemi rendszerező képesség készségei a felismerés, a szelektálás, a szortírozás és a sorképzés, míg az elemi kombinatív képességé a variálás, a kombinálás és a permutálás ismétlés nélküli és ismétléses változatai.

Ezt követően a könyv a képességek mérésével foglalkozik. Ez a fejlesztés megtervezésének kiindulópontja. Mindkét képesség kapcsán rendelkezésünkre állnak standardizált tesztek, melyeket a kritériumorientált szemlélet jellemez, tehát az elsajátítás meghatározott kritériumához viszonyítják a gyermek képességének aktuális fejlettségét. A szerzők szerint a méréseket érdemes legalább évente elvégezni, és az adatokat a DIFER Fejlődési mutató füzetbe rögzíteni. Bemutatják az elemi rendszerező, majd az elemi kombinatív képesség mérésének menetét, az elsajátítási szintek határait, a vizsgált összetevőket, valamint a feladatokat. (A két képesség tesztlapja megtalálható a már említett segédanyagban). A mérésre vonatkozó részek tehát – eltérően az elméleti bevezetés többi részétől – gyakorlati, megvalósítási oldaláról tárják föl a témát. A fejezet végén a tesztelést végző személy kilétéről esik szó. A szerzők nagymintás vizsgálat alapján bemutatják, hogy a saját pedagógus és a független szakértő által végzett mérés eredményében nincs számottevő különbség, azonban pedagógiai szempontból a mellett foglalnak állást, hogy a mérést saját pedagógus végezze.

A következő fejezet felmérések alapján ismerteti az elemi gondolkodási képességek fejlődését középső csoport és 3. évfolyam között. A vizsgálatok eredményei szerint a rendszerező képesség óvodai középső csoportban, míg a kombinatív nagycsoportban fejlődik legintenzívebben. Mindkét képesség öt elsajátítási szintje közül a felső kettő elérése szükséges ahhoz, hogy megfelelő alapot nyújtson az iskolai tevékenységekhez. Így a befejező és optimális szint elérésében kiemelt szerepe van az óvodai fejlesztéseknek. Az azonos korú gyermekek fejlődésbeli különbségeinek megemlítése már átvezet a következő fejezethez, mely az (akár 4–5 „évnyi”) eltérés lehetséges okaival foglalkozik. A fontosabb tényezők között szerepel a fejlődési folyamat természetes jellege, a családi háttér és azzal kapcsolatban a szülők iskolázottsága, az anyagi és érzelmi hátrányos helyzet, valamint az organikus okok. A fejezet második része a tanulásban akadályozott gyermekek tipikus problémáival és nehézségeivel foglalkozik, valamint ismertet egy rendszerező képességgel kapcsolatos kutatást. Az eredmények alapján a tanulásban akadályozott gyermekek 3. évfolyamos átlagos fejlettségi szintje megegyezik a többségi nagycsoportosokéval, így esetükben a képesség fejlődésének szenzitív szakasza az óvodás korról áttevődik az 1. és 3. évfolyam közé.

A fejlesztő programok eredményességével foglalkozó fejezetben mind a rendszerező, mind a kombinatív képesség kapcsán megismerhetünk egy-egy óvodai keretek között alkalmazott, kilenc hónapig tartó konkrét fejlesztő kísérletet, melyekben a kísérleti csoport tagjai rendszeresen játszottak fejlesztő játékokat, és az elő- és utómérés alapján számottevően többet fejlődött az érintett képességük, mint a kontrollcsoport tagjaié. Az elméleti háttérrel foglalkozó rész záró fejezete a gondolkodási képességek fejlesztéséhez tartalmaz általános gyakorlati javaslatokat, lehetővé téve ezzel a kötet második részének gazdagabb értelmezését. Ezek a megvalósítást segítő tanácsok kiterjednek a tervezés fontosságára, a fejlesztő játékok kontextusára, eszközeire, időigényére, rendszerességére és típusaira, valamint alapvető támpontokat adnak mindkét képesség fejlesztéséhez.

A könyv második részének bevezetőjében a szerzők ismertetik a játékgyűjtemény szervezésének vezérgondolatát, miszerint adott képességre vonatkozó mérés eredményeiből meghatározhatók a fejlesztendő területek és a gyermek aktuális fejlődési szintjei. Ennek megfelelően a játékgyűjteményben a játékok készségenként külön fejezetben szerepelnek, és az egyes játékoknál általában többféle elsajátítási szinthez találunk változatokat. A szerzők ismert alapjátékokat felhasználva ötleteket adnak arra, hogy miként lehet alkalmazni a rendszerezés és a kombinálás műveleteit a különféle játékszituációkban. A játékgyűjtemény 66 rendszerező képességgel kapcsolatos játékát három alfejezetbe rendezték (felismerés; szelektálás és szortírozás; sorképzés). A kombinatív képesség 65 játékát hét alfejezetbe sorolták, melyek közül négy kiválasztásos feladatokat tartalmaz (variálás és kombinálás), kettő sorbarendezési játékokat (permutálás), egy pedig a készségek szempontjából kevert feladatokat.
A játékok leírása az egységes szerkesztésnek köszönhetően átlátható, a játék nevét az eszközök felsorolása, majd a játék rövid leírása követi, végül elsajátítási szintenként olvashatók a konkrét játékutasítások. A kombinatív képességgel kapcsolatos játékoknál a helyes megoldások is szerepelnek a leírásban. A játékgyűjteményt színesítik az adott játékban részt vevő gyermekekről, illetve a játék eszközeiről készített fényképek, ábrák. A játékok hasonlóak a gyermekek mindennapi játékaihoz, a számukra ismert kellékeket használják (például építőkockákat, személyes tárgyakat), a gyűjtemény pedig kinti és benti mozgásos, valamint asztal mellett végezhető játékokat egyaránt tartalmaz. A pedagógusok és szülők munkáját segíti a korábban már említett kártyagyűjtemény, valamint az, hogy a játékok nem igényelnek különleges kellékeket, bizonyos esetekben csupán a gyermekekre van szükség. A kötet végén képességenként két-két foglalkozástervet, illetve egy-egy projekttervet is találunk, melyek mintát adnak arra, hogy a fejlesztő játékok miként építhetők be különféle foglalkozások menetébe.

Józsa Krisztián, Zentai Gabriella és Hajduné Holló Katalin könyvének elméleti része logikusan felépített és tömör, ezzel együtt kellő mennyiségű információt ad az olvasónak az elemi rendszerező és az elemi kombinatív képességről és azok fejlesztéséről. Nyelvezetében igazodik a tudomány világában kevésbé jártas olvasóhoz, mégsem veszít tudományos jellegéből. A rövid bevezetőkkel a játékgyűjtemény és a tervezetek önmagukban is értelmezhetőek, hasznos módszertani segédanyagok. A könyvet jó szívvel ajánlom többségi és tanulásban akadályozott gyermekekkel foglalkozó óvodapedagógusoknak, tanítóknak, pedagógus hallgatóknak és szülőknek egyaránt. Hasznos segítség lehet a mindennapi pedagógiai munkában, a gondolkodásfejlődés tudatos támogatása során.

Amikor az egyik gyereked…

Amikor az egyik gyereked több figyelmet igényel

…és úgy érzed, ennek a másik látja a kárát. Amikor a két testvérből egyikük valamiért speciálisabb törődést igényel, valamilyen viselkedési zavarral küzd, akkor a figyelmed nagyobb része neki jut. Ilyenkor könnyen elkezdhetsz lelkifurdalással küzdeni: a tesó mintha büntetve lenne, amiért vele egyszerűbb. De ne legyen rossz érzésed. Adunk pár tippet, ami segíthet a helyzeten.

Biztos sokak számára ismerős a helyzet, amikor az egyik gyerkőc, mondjuk a kisebb, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb természet, míg a másik, a nagyobb, valamilyen viselkedései problémával küzd. Egy ismerősöm mesélte, hogy elmentek egy programra családosan, ahol a nagyobbik gyermek azonnal meglátott egy játékárust, ahonnan szeretett volna valamit, jó, megvették neki. Nem telt el tíz perc, éppen elhelyezkedtek, a kisebb boldogan leste a műsort, amikor a nagyobbik meglátott egy másik árust: onnan is azonnal kellett valami. Az ismerősöm először úgy gondolta, a könnyebb utat választja, ha enged az újabb kérésnek is: a program élvezete forog veszélyben, ha nemet mond és beüt a hiszti.

 

Odamentek a másik árushoz is, a kisebb gyerkőc gyorsan tudott választani valamit, ami tetszett, már játszott is vele, a nagyobbnak viszont végig kellett néznie gyakorlatilag az egész kínálatot. Mire megszületett a döntés, jött a kínos pillanat: kártyával sajnos nem lehet fizetni. Készpénz pedig nem volt náluk. Úgyhogy mégis beütött az őrjöngő hiszti, a programról persze lemaradtak, és neki utólag nagyon lelkifurdalása volt: a kisebb tesó járt a legrosszabbul az egésszel.

Ez egy szélsőséges eset volt, de, mint mondja, minden helyzetben több időt és figyelmet igényel a nagyobbik tesó, a kisebb mondanivalójának, igényeinek pedig egyszerűen kevesebb figyelem jut. És emiatt nagyon lelkifurdalása van.

A kutatások szerint azok a gyerekek, akik nem speciális figyelmet igénylő testvérük van, gyakran érzik a következőket:

  • aggódnak a testvérük miatt
  • féltékenyek a nagyobb figyelemre, amit a testvérük kap
  • dühösek lesznek, amiért ők nem kapják meg ugyanazt a figyelmet
  • megbántódnak
  • kínosan érzik magukat a testvérük miatt
  • úgy érzik, nyomás van rajtuk, amiért nekik kell lenni a tökéletes gyereknek
  • bűntudatuk van a rossz érzések miatt
  • nem értik, mi történik pontosan a testvérükkel
  • úgy érzik, ők nem fejezhetik ki az érzéseiket
  • úgy érzik, az ő problémáiknak nincs akkora súlya
  • elszigetelve érzik magukat
  • túl hamar kell felnőniük
  • elhanyagoltnak érzik magukat

Ha ezt a listát bármilyen szülő végigolvassa, máris pánikba eshet, hogy hogyan is kompenzáljon, hogy elkerülje ezeket a hatásokat. De közben a kutatások arról is szólnak, hogy ugyanezek a gyerekek:

  • sokkal empatikusabbak lesznek
  • türelmesebbek
  • rugalmasabbak lesznek az életben
  • jobban elfogadnak másokat
  • szívesebben segítenek másoknak
  • megbízhatóbbak
  • kedvesebbek

 

Ez már mindjárt jobban hangzik, igaz?

Ha te is ilyen helyzetben vagy, adunk pár tippet:

1. Keress több segítséget

Ha van rá lehetőséged, vesd be a családi hálót, és ne feledd: ahhoz, hogy türelmes tudj maradni a nehéz helyzetekben, szükséged van rá, hogy ne legyél a végkimerültség határán

2. Beszélj a gyerkőccel a tesója problémáiról

A frusztráció egyik legnagyobb forrása, ha a gyerkőc nem érti, ami a tesójával történik. A korának megfelelően, de magyarázd el, hogy mivel küzd a másik, hogy miért kell több figyelmet szentelni neki, hogy mi ez a helyzet. Ha megérti, sokkal könnyebben elfogadja.

3. Figyelj rá, hogy vele is tölts kettesben időt

Legyenek olyan programjaitok, amikor csak ketten vagytok, amikor azt érzi ő is, hogy most a teljes figyelmed az övé. Ez a helyzet és az ilyenkor kialakuló beszélgetések biztonságot adnak neki.

4. Nyugtasd meg, hogy bármit érez a helyzet iránt, az rendben van

Fontos, hogy ne alakuljon ki bűntudata, ha dühös vagy féltékeny egy-egy helyzetben, ez ugyanis további rossz érzéseket eredményez. Éreztesd vele, hogy ha néha dühös lesz, amiért még mindig nem rá figyelsz, az rendben van.

5. Egyszerűsítsd le az időbeosztásotokat

Igyekezz minél kevesebb olyan helyzetet teremteni, ami potenciális konfliktusforrás lehet. Ha nyugodtabban zajlik a nap, a hisztire okot adó helyzetek száma is csökken, vagy több tér jut még időben kezelni egy alakuló dührohamot. Csökkentsd a stresszt.

Szülőnek lenni nehéz, egy extra figyelmet igénylő gyerek mellett pedig még nehezebb feladat. A legfontosabb, hogy teremts egy szeretetteljes helyzetet mindkét gyerek számára, és akkor túlvészelitek ezt az időszakot!

Forrás: ScaryMommy
pottyoslabda.hu

Óvoda, iskola -mi kell a gyereknek?

Mit tegyek, ha gyermekem nagyon leterhelt? Hogyan kezeljem a helyzetet, ha el van keseredve, amikor hazaér az iskolából? Szükség van-e a sok-sok különböző szakkörre? Hogyan neveljünk boldog gyermekeket? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptak alternatív választ azok, akik ellátogattak tegnap a Fröccs Kávéházba, Vekerdy Tamás pszichológus úr előadására. Ő napjaink egyik legnépszerűbb gyermek szakpszichológusa, a magyar oktatásfejlesztés jelentős egyénisége és a képességfejlesztő iskolák elkötelezett híve.

Az alternatív iskolák prófétájaként is ismert szakember, a kreativitás és az érzelmi biztonság fontosságára hívta fel a figyelmet a konzervatív, csupán tudásanyagra épülő oktatással szemben.

Az utóbbi száz évben többet változott a világ a gyerekek körül, mint azelőtt több ezer év alatt. A család helyett az iskola vált az oktatás kizárólagos helyszínévé.

Az óvoda

Vekerdy professzor úr úgy gondolja, hogy az óvoda gyermekközpontúságának legnagyobb veszélye az, ha az óvodát az iskolai előkészítés színterének tekintik. Az óvoda az iskolára szocializál, de ezt sokan úgy értelmezik, hogy előkészít, holott ebben az életkorban a játék a legfejlesztőbb tevékenység. Nem az irányított játék, nem a fejlesztő játék, nem a játékos tanulás. A szabad játék: labdával, sárral, vödörrel. Az óvoda feladata az, hogy érzelmi biztonság nyújtson, testi-lelki ápolást és, hogy teret adjon a játékra, hiszen a gyerekek, a külvilágról nyert benyomásaikat belső képekké alakítják, és ezt vetítik ki. A pszichológia ezt elaborációnak nevezi. A másik ilyen pillér a mese.

„Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen mesélnek otthon – és a rendszeres mesélés mindennapos mesélést jelent! – másfél évvel előzik meg nyelvi fejlettség szempontjából mesét nem, vagy alig hallgató kortársaikat.” – mesélte a szakember.
Az óvoda gyermekközpontúságának lényege, hogy nem akar semmit ráerőltetni a gyerekre, azzal közvetít ismereteket a világról, hogy válaszol a gyerek kérdéseire. Az ilyen óvodai programok a legutolsó helyre teszik az óvodai tevékenységek közt a tanulást, és azt mondják, hogy az óvodai tanulás formája a spontán utánzás, ezért kell jó példával előjárni mind a szülőknek, mind a pedagógusoknak.

Az iskola

„Újabban azt halljuk, hogy első osztály végére, már írnak, olvasnak a gyerekek. A magyar iskolának fogalma sincs a tehetségről, azt hiszik, hogy mindenki ugyanaz, egyforma, de ez dilettáns, embertelen dolog. Az iskola első két évében tehát már nincs gyermekközpontúság. Jól érzékelhető ez az írás-olvasás elhibázott tanításában, az írás-olvasás megtanulásának értelmetlen siettetésében. Sokan nem tudják, hogy készségeket nem lehet sietve fejleszteni.”
Vekerdy Tamás egyik kedvenc példája a mai írásoktatási módszer. A régi tanító nénik ösztönösen alkalmazott módszere még az volt, hogy a gyereket arra bátorították, otthon a földre terített újságpapíron kerekítse a betűket, minél nagyobbakat, minél vastagabb ceruzával.
A Funkcionális Anatómiai Intézet kutatói, akik a kéz-agy beidegződéssel foglalkoznak, megerősítették, hogy az iskoláskorú, első osztályos gyerekek keze anatómiailag még nem alkalmas arra, hogy a gyakorlófüzet apró sorai közé írjanak. A finom mozgáskoordinációt pontosan az a gyakorlat segíti kialakítani, amit a régi módszer írt elő és ezt akkoriban a tanítók ösztönösen tudták. Ma már tudja ezt a tudomány is. Most mégis valami egészen mást csinál az oktatási rendszer. A mai iskolák szorongó gyerekeket nevelnek, szorongó gyerekekből szorongó felnőttek lesznek, a szorongás pedig megakadályozza, hogy képességeik maximális fokán teljesítsenek. A kreativitás oldaná a feszültséget. 

Vekerdy úr szerint a magyar iskolarendszer nincs tekintettel a diákok életkorára.
„1905-ben azt is tudták, hogy a kamaszkorban nem szabad a gyerekeket terhelni, hiszen élettani eredetű fáradtságban szenvednek – a mai iskolarendszer erre nincs tekintettel, pont abban a korban követel maximumot a gyerektől, amikor ők arra fizikailag nem képesek.”

Már a kilencvenes évek elején, lezajlottak azok a vizsgálatok, amelyek kimutatták, hogy a megszerzett tudásanyag 91%-át még a legjobb tanulók is elfelejtik. Az emberek átlagosan az iskolában tanultak, mindössze 9%-ára emlékeznek úgy, hogy azt alkalmazni tudják. „Mégis, miért van ez? A felejtés árára tanulunk!?” -tette fel a kérdést.
Az a tanulság, hogy a tananyag mennyisége túl nagy, ahhoz hogy egy átlagos gyermek teljesíteni tudja. Az iskolarendszer elfelejti milyen a gyerek. A jól megválogatott, kevés információ orientál, a későbbiekben is nyitottá tesz, de az óriási információözön kioltja az érdeklődést.

Az érzelmi intelligencia fontossága

A mai tudomány szerint, 8-11 fajta intelligencia létezik. Az iskola ebből csak egyetlen egyet ismer: az értelmi intelligenciát. A pszichológus, író szerint, az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb a későbbi boldogulásban, mint az értelmi intelligencia. A gyereknek az érzelmi biztonságot kell megadni, nem pedig a tanulásba hajszolni. Vekerdy ugyanakkor megemlítette azt is, hogy szerinte nem csak a gyerek boldogsága fontos, a szülő elégedettsége épp annyira számít:
„Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. Gyereket nevelni iszonyatosan fárasztó, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma. Régen, a hagyományos családokban több generáció élt együtt, így mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy aztán egy boldog anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen vagy hogy jól álljon a függöny. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik.
Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba belebolondolunk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk olyan szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.”
– javasolta.

A kreativitás fejleszt

A kreativitás, divergens gondolkodás, mely ezerfelé szalad, asszociál, keresi az utakat.
A hagyományos iskola ezzel szemben a konvergens gondolkodást szereti, azt bátorítja, azt emeli fel.
„Mivel az iskolai eredmény nem korrelál az életben elért sikerekkel, miért is hajtjuk a gyereket, hogy jó tanuló legyen? Ha már az iskola teljesítménycentrikus, ne követeljünk tőle mi is teljesítményt, ne kínozzuk otthon gyakorlással, ehelyett nyújtsunk érzelmi biztonságot számára.”– többször is hangsúlyozta. 

A gyereknek ne a képernyő legyen a társa!

Kutatások bizonyítják, hogy a televízió károsan hat a gyerekekre, olyan, mint az agymosás, megváltoztatja ugyanis az agy elektromos struktúráit. Vagyis nem lesznek belőle olyan maradandó belső emlékképei, amelyek az én azonosságát segíthetik. Másrészt nem tudnak különbséget tenni a külső és belső képek között.

„A legjobb megoldás az, ha a szülő limitálja a kütyük, így a televízió, számítógép, mobiltelefon használatát. Éppen azért, hogy a kisgyerekek megtanulják: felhasználói legyenek ezeknek a dolgoknak, ahelyett, hogy ezek a szerkezetek uralkodjanak felettük. Ehhez legjobb a közösen kiválasztott tartalom, meghatározott időben valamelyik szülővel együtt, hogy ha kérdése van, vagy megijed, legyen ott a felnőtt, aki segít és biztonságot jelent. A képernyő előtt ülő gyereknek nincs módja a mozgásra, ami agresszióhoz és beszédzavarokhoz is vezethet. Megoldás lehet erre az élménypedagógia, hisz örömélmény nélkül nincs hatékony tanulás. A Szegedi Rendőr Főkapitányság munkatársai jöttek rá arra, hogyha élményközpontú a tanulás, akkor csökken a bűnelkövetések száma. Persze, mesélni még ennél is jobb, a hallott mesével indul ugyanis az olvasóvá nevelés, ami a gyerekek fantáziáját, kreativitását mindennél jobban fejleszti.”– tanácsolta az író.

Rendszeresen járja az országot, könyveket ír és hirdeti, hogyan lehetnének boldogabbak, sikeresebb, egészségesebbek az iskolás gyerekek. A gyermekközpontúságot, a személyiség fejlődéséhez igazodó oktatást hirdeti, munkájával a magyar gyerekek tanulásának hatékonyságáért küzd. Köszönjük, hogy előadásával minket is megtisztelt.

Forrás: vira.hu /Kutyifa Ilona

Elmulasztott esélyek

Egy nemrégen látott riportban azt mondta egy édesanya, hogy milyen nagyszerű, hogy az ő alig kétéves kisfia már a tabletet használja. Így le tudja foglalni vele a figyelmét, amíg dolga van. A környezetemben is egyre gyakoribb ez a büszke dicsekvés, hogy milyen ügyesen húzogatja a táblagépen a képeket a kicsi, és belefeledkezve nézegeti, keresgél, amíg a mama a fontos dolgait intéz. Főz, vagy éppen egy másik gépen vagy telefonon egy közösségi oldalon posztolgat vagy lájkol. Csodás dolog, hogy a kicsi gyermekek ilyen fogékonyak az újra, de a piciket minden érdekli, ami színes, érdekes, pláne, ha még talán hangot is ad.

Azt gondolom, hogy legalább annyira érdekes dolgok történhetnek a konyhában is egy gyermek számára, ha az édesanyja megmutatná, hogyan készíti az ebédet. A kicsi kezébe adna egy csipetnyi tésztadarabot, közben dudorászna, énekelgetne neki. A gyermek érezné közben az illatokat, látná a gőzt, ahogy a fazékból emelkedik felfelé, s mindeközben kapna néhány puszit a maszatos arcocskájára… Mert ezek az első évek a legfontosabbak az értelmi, érzelmi fejlődés szempontjából. A pszichológusok is azt mondják, ilyenkor tevődnek le azok az alapok, amikre aztán épül az újabb és újabb hatás, információ, benyomás, tapasztalás.
Persze, szó nincs arról, hogy a technika csodás vívmányairól le kellene mondani, s hogy az okostelefonok, számítógépek, tabletek sokfélesége ne lenne hasznos. Sőt, az internet nyújtotta hatalmas ismeretanyagot butaság lenne nem használni akár a hétköznapi életben, vagy éppen tudományos tájékozottság megszerzéséhez, és persze a szórakozáshoz is. Az óriási távolságok leküzdéséről, a kapcsolatteremtés határtalan lehetőségeiről nem is szólva. A rendkívüli mennyiségű képi anyag, amelyet a rendszer kínál, a nagyszerű fotó- és video-gyűjtemény felbecsülhetetlen értékű.

Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a napról napra változó szórakoztató ipar, az elektronikai biznisz világa a maradék kicsi pénzt is mosolyogva szedi ki sokszor a legszegényebb rétegek zsebéből is. Aztán a technika kezd uralkodni az ember felett. Aki arról is megfeledkezik, hogy van egy tőle független világ, amely akkor is létezik, ha valamilyen oknál fogva a virtuális valóság működése akadozik, vagy éppen egy hosszabb áramszünet vagy katasztrófa miatt nem funkcionál már. A Föld viszont forog tovább, és akkor is felkel a Nap, kikel a mag a földből, teremnek gyümölcsök a fán… A technikát kellene igazítani az élethez, nem pedig az életet a technika mindig újabb és újabb szerkentyűihez. A túlságosan online-ra kapcsolt élet egyre inkább távolodik az Isten teremtette valóságtól, a létezésben lényeges dolgokat felváltja és sok esetben meghamisítja a cyber-világ. Pedig a kettőnek nem külön-külön, hanem egymást jól kiegészítve kellene működnie. Nem csodálkozunk, ha a gyerekek többsége nem tudja mire valók bizonyos tárgyak, mint például a bélyeg vagy a zsanér, mert már alig van rá szükség a hétköznapi életben. De azért mégis furcsa, hogy a kisfiúk nagy része úgy nő fel, hogy sosem lát az édesapja kezében csavarhúzót, fűrészt vagy kalapácsot. A lányok meg nem tudják meg mire való a kötőtű és a horgolótű, de még talán varrótűt sem nagyon látnak az anyukájuknál.

Mindenképpen hasznos hát, ha a felnövekvő nemzedék tudja, ismeri a technika kínálta lehetőségeket, de elvárható igény, hogy a környező természeti világban ne idegenként járjon-keljen, hanem ismerje meg annak javát, hasznát, törvényszerűségeit. Vannak sikeres internetes próbálkozások a magyar irodalom, a költészet, a próza széleskörű megismertetésére, talán nem reménytelenül. Sok a restancia. Ahogy a természet és ember viszonyában is. A már több emberöltőnyivel korábban meglazult kötelékeket a következő generációknak kell újra megerősítenie az ember és a bolygó között, hogy az egészséges egyensúly megint visszaálljon. S hogy ebben közreműködni tudjon, meg kell ismernie a környező világot, a természetet, élnie kell benne és vele, együtt kell lélegeznie a növényekkel, állatokkal. Rengeteg az ismeretanyag az interneten. A természetet azonban érinteni, érezni, ízlelni, szagolni és tapintani kell. Ez csak úgy lehetséges, ha sokat vannak a gyerekek a zöldben, és a szabadban játszanak, fára másznak. Meg kell tudniuk, hogy van egy másik élet, ami elhalmoz bennünket minden jóval, vizuális élményekkel, valódi élelemmel éppúgy, mint lelki táplálékkal. A természet menedék, étek, ha kell eszköz, hajlék, de játszótárs és jó barát is annak, aki meg kívánja ismerni és szeretettel fordul felé. A gyerekek számára legalább olyan érdekes a körülöttük lévő élő világ – a kert, a patakpart, az erdő -, mint az idejekorán kezükbe nyomott tablet. Csak a szülőkön, a felnőtteken múlik, mit mutatnak meg ebből, mi a számukra lényeges. Mert ami a szülőnek alapvetés, az lesz fontos a gyermeknek is. Nem az iskolán és a társadalmon kell számon kérni az elmulasztott esélyt, reményt az offline élethez.

Forrás: zoldujsag.hu /Tóth Katalin