Az Apátkúti Erdei Általános Iskola intézményvezetője, tanító, matematika és vizuális nevelés tanár, Komplex Mozgásterápiás fejlesztő.

2007 óta dolgozom pedagógusként. Ezen idő alatt tevékenykedtem alsó tagozaton osztálytanítóként, felső tagozaton matematikát tanítottam, és volt lehetőségem intézményvezetőként gyakorolni hivatásom egy alapítványi fenntartású intézményben (óvoda és iskola). Mindezekkel párhuzamosan Komplex Mozgásterápiával, stresszoldással, alternatív pedagógiai módszerekkel segítettem a hozzám a hozzám forduló gyerekeket.
Az elhivatottságom valamikor bő 30 évvel ezelőtt már körvonalazódhatott, amikor kicsi lányként a macikat, babákat „iskolai” keretek között tanítottam. Volt minden, ami fontosnak tűnt akkor: könyv, füzet, frontális munka, önálló munka, felelés, dolgozat, dolgozatjavítás, padsorok, iskolatábla, kréta.
Már főiskolai tanulmányaim során megfogalmazódott bennem a kérdés: valójában mire van szüksége a gyermeknek az óvodában, az iskolában? Mik azok a valódi értékek, melyet pedagógusként átadhatunk a jövő generációnak? Mire van szükségük ahhoz, hogy egyéni és társadalmi szinten is értékes felnőttekké váljanak? Mi az a valódi tudás, mik azok a valódi készségek, képességek, melyre szükségünk van gyermekként és később felnőttként?
Ez a kérdéskör sohasem hagyott nyugodni, így a diplomám megszerzése után sorra látogattam a továbbképzéseket, konferenciákat, műhelymunkákat. Igyekeztem olyan elméleti és gyakorlati tudást szerezni, melyekkel színesíthettem tanítói, tanári munkámat a hétköznapokban. Ez a tanulási, megújulási folyamat ma is az életem része.
Idővel kialakult egy sajátos, demokratikus alapokon nyugvó gyermek- és közösségközpontú pedagógiai szemléletmódom, melyben a hagyományos módszertan mellé beemeltem alternatív módszertani fogásokat, valamint a Komplex Mozgásterápia elemeit is.
Hiszem, hogy a jó iskola egyik legfontosabb alapja a szülő, a gyermek és a pedagógus partnerségén alapuló közös munka.Az elhivatottságom valamikor bő 30 évvel ezelőtt már körvonalazódhatott, amikor kicsi lányként a macikat, babákat „iskolai” keretek között tanítottam. Volt minden, ami fontosnak tűnt akkor: könyv, füzet, frontális munka, önálló munka, felelés, dolgozat, dolgozatjavítás, padsorok, iskolatábla, kréta.
Már főiskolai tanulmányaim során megfogalmazódott bennem a kérdés: valójában mire van szüksége a gyermeknek az óvodában, az iskolában? Mik azok a valódi értékek, melyet pedagógusként átadhatunk a jövő generációnak? Mire van szükségük ahhoz, hogy egyéni és társadalmi szinten is értékes felnőttekké váljanak? Mi az a valódi tudás, mik azok a valódi készségek, képességek, melyre szükségünk van gyermekként és később felnőttként?
Ez a kérdéskör sohasem hagyott nyugodni, így a diplomám megszerzése után sorra látogattam a továbbképzéseket, konferenciákat, műhelymunkákat. Igyekeztem olyan elméleti és gyakorlati tudást szerezni, melyekkel színesíthettem tanítói, tanári munkámat a hétköznapokban. Ez a tanulási, megújulási folyamat ma is az életem része.
Idővel kialakult egy sajátos, demokratikus alapokon nyugvó gyermek- és közösségközpontú pedagógiai szemléletmódom, melyben a hagyományos módszertan mellé beemeltem alternatív módszertani fogásokat, valamint a Komplex Mozgásterápia elemeit is.