Szerző: Mitrik Dóra | okt 19, 2023 | cikkek
Rengeteget foglalkozik a média napjainkban az oktatással, talán azért is, mert sok a bizonytalanság, érezzük a változás előszelét. Akármi is történik, a legfontosabb kérdés az marad, hogy hogyan érzi magát a gyerek az iskolában. Örömmel megy? Érdekelt-e a tanulási folyamatokban? Meglátja az összefüggést az őt körülvevő világ és a tanultak között? Számára is világos a tanulás célja? Vannak-e tervei a célok eléréséhez? Vagy készen kapja a “kell és kötelező” kényszerítő erejével? Hatalmas a különbség. Mert míg az előbbi egy aktív, alkotó folyamat, az utóbbi passzív és tekintélyelvű.
Hiszem és vallom, hogy lehet örömmel és boldogan is tanulni, és lehet az iskola ennek színhelye. A 21. század iskolájának pedig ennek színhelyének kellene lennie. 
A napokban évfordulós Csíkszentmihályi Mihály kezdi “FLOW – Az áramlat” című könyvét egy Arisztotelész idézettel, ami régi iskolája falán volt olvasható: „A tudás gyökere keserű, de a gyümölcse édes”. Elgondolkodtatta őt ez az idézet, olyannyira, hogy kutatások sorával bizonyította, lehet másként is. Igen! Lehet a tanulás, a tudás megszerzése örömszerző folyamat.
Azt gondolom, kell is, hogy az legyen. Egyre inkább arra van szükség, hiszen ma már a pszichológia is egyre többet említi, hogy az örömmel szerzett ismeretek jobban rögzülnek a memóriában, jobbal lehet építeni ezekre a további tudásokat.
A tanulás mint örömforrás mellett másik a tanulás folyamatában fenntartott kíváncsiság is nagyon fontos.
„Ha hajót akarsz építeni, ne dobold össze az embereket, hogy fát gyűjtsenek, és ne adj nekik feladatokat. Inkább tanítsd meg nekik, hogyan vágyakozzanak a tenger mérhetetlen végtelensége iránt.” /Antoine de Saint-Exupéry/
A kisgyermek hatalmas kíváncsisággal van megáldva az őt körülvevő világ irányába. Szeret kísérletezni, felfedezni, mozogni és játszani. Ha ezeken keresztül „kínáljuk meg” őt a tanulási tartalmakkal, sokkal szívesebben fogja „fogyasztani”. Különösen, ha az erősségeire építünk, nem az elmaradásai, kudarcai miatt ostorozzuk őt.
Nagyon erősen hat a gyermekek személyiségére az, hogy milyennek látják őt a számára fontos személyek: szülei, barátai, tanárai, és milyen visszajelzéseket, megerősítéseket kap. Szomorúan tapasztalom, hogy sok kisgyermek esetében a napjainkban népszerűvé vált tanulási zavar helyett valójában tanítási zavar áll fenn. A tünetek és a következmények sajnos néha nagyon hasonlóak. Kudarcok, alulmotiváltság, romló teljesítmény és gyenge önértékelés – ez megnyilvánulhat visszahúzódásban, de akár agresszióban is.
„Ha egy gyerek nem tud úgy tanulni, ahogy tanítjuk, akkor úgy kell tanítanunk, ahogy ő tanulni tud.” – írja Ignacio Estrada, – és ez nem csupán személyi és tárgyi feltételek kérdése, véleményem szerint sokkal inkább szemlélet kérdése.
Mi az Apátkúti Erdei Általános Iskolában arra törekszünk, hogy kompetens tudást közvetítve, olyan tanulási légkört alakítsunk ki, tartsunk fenn, amely épít tanítványaink természetes gyermeki kíváncsiságára és azokra az érzelmi intelligencia elemekre, amelyek támogatják a harmonikus személyiség kialakulását és megerősödését.
Nagy öröm számunkra, hogy a mi iskolánkba valóban boldogan jönnek és tanulnak a gyerekek, közvetlen és élő a kapcsolatunk a szülőkkel, családokkal. Hiszünk ennek építő erejében.
Valljuk, hogy a leírtak meghatározhatják gyerekeink további életét és a miénket is, hiszen társadalmunk, Földünk jövője ül most tantermeinkben.
Sziráki Judit – intézményvezető
Szerző: Mitrik Dóra | szept 15, 2023 | cikkek
“Egy oktatási intézmény úgy tud jól működni, ha van egy jó csapat mögötte.” – interjú Sziráki Judit intézményvezetővel
Sziráki Judit idén nyár elejétől az Apátkúti Erdei Általános Iskola csapatának tagja, mint intézményvezető. A pozíció váltás kapcsán beszélgettünk vele korábbi szakmai tapasztalatairól, jelenlegi feladatairól és arról, hogy vezetőként és pedagógusként miért tartja fontosnak a családias légkör meglétét egy oktatási intézményben.
Ismert, hogy nem a környékről származol, hanem kifejezetten a pozíció miatt költöztél ide. Munka miatt költözni az ország egyik feléből a másik felébe mindig egy komolyabb és nagyobb horderejű döntés az életben. Kérlek mesélj egy kicsit arról, hogyan találtad meg az iskolát, a meghirdetett pozíciót, illetve hogy milyen tényezők játszottak közre, hogy végül meghozd ezt a döntést.
Nagyjából egy éve fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék az állami köznevelésen kívül másfajta oktatásba is bekapcsolódni, úgyhogy nyomon követtem, hogy milyen iskolákban milyen helyeket hirdetnek meg. Egy volt kolléganőm, aki egyben a szakmai mentorom, küldte át nekem az Apátkúti Általános Iskola hirdetését: elsőként az iskola honlapján található információkkal ismerkedtem, elolvastam az intézmény szakmai alapdokumentumait, majd utánanéztem, hogy pontosan merre van, és milyen értékeket is képvisel ez a suli. Az első pillanattól kezdve felkeltette az érdeklődésemet, így felvettem a kapcsolatot Földi Péterrel, az iskolalapítóval, hogy lássam van-e létjogosultsága annak a gondolatnak, hogy megpályázzam az intézményvezetői munkakört ilyen távolról. Pozitív és támogató visszajelzést kaptam, meghívtak a legközelebbi iskolabemutató estre, ahol valóban sok kérdésemre választ is kaptam. Úgy éreztem itt valóban rám kíváncsiak, és arra, hogy szakmailag mit tudok kínálni ennek az iskolának. Megírtam a pályázatomat, majd behívtak az interjúra, és egyre több és több információm lett az intézménnyel kapcsolatban. Egyre jobban erősödött bennem az az érzés, hogy ha az iskola részéről van befogadó készség rám, akkor én nagyon szívesen elvállalnám a vezetői pozíciót. És volt… Amikor megjött a válasz a felvételemre, akkor tudatosult bennem, hogy teljesült, amit kértem, úgyhogy elindultam ebbe az irányba.
Egy állami fenntartású iskolából érkeztél az iskolába. Mi volt az a tapasztalat, illetve kompetencia, amit útravalóul hoztál magaddal?
Előző munkahelyem egy nemzetiségi iskola volt, hasonló tanulólétszámmal. Nagyon szerettem ott dolgozni, mivel szintén családias hangulat jellemezte az iskolát, viszont én ezen a településen éltem, és néha ezt a helyzetet már kicsit zártnak éreztem. Ennek az intézménynek a már említett közvetlen légkörét és szlovák nemzetiségi mivoltát tudtuk hangsúlyozni, melynek eredményeképp a vezetésem alatt elkezdett növekedni a tanulók létszáma és nagyon szép eredményeket kezdtünk elérni az országos versenyeken. Mindent összevetve úgy érzem aktívan része voltam annak, hogy ez az iskola egy nagyon jó útra lépett rá. Hogy milyen tapasztalatot hoztam el magammal? Szerintem egy oktatási intézmény úgy tud jól működni, ha van egy jó csapat mögötte. Különösen fontos, hogy legyen egy jó bizalmi kapcsolat a nevelőtestület és a vezető között, továbbá ugyanez a bizalmi kapcsolat meglegyen az intézmény és a odajáró gyermekek családja, szülei között is. És inkább személyes vonatkozásként, de ha egy stresszesebb, zsúfoltabb időszakon megyek át szakmailag, gyakran mantrázom magamnak, hogy nem szabad semmibe sem belefeszülni annyira: némi kis lazasággal, szeretettel és bizalommal mindent meg lehet oldani.
Az elmúlt időszakban nagyon intenzíven jelen voltál az iskola életében: megismerkedtél az alapértékeivel, a festői környezetével, és a pedagógusaival is. Kérlek mesélj egy kicsit az apátkútis tantestületről! Mitől jó ez a csapat?
Július elején találkoztam először személyesen a tanárokkal, és ezt megelőzően sokat gondolkodtam, hogy milyen gondolatokkal érkezzek meg az iskolába erre a ismerkedésre. A felkészülés során újra elolvastam az összes ott dolgozó pedagógus bemutatkozóját, az iskola pedagógiai programját, annak érdekében, hogy ráhangolódjak erre a napra. A végére az volt a meglátásom, hogy az ott lévő emberek nagyon színesek, és tényleg nagyon izgalmasak. Úgy érkeztem meg közéjük, hogy szeretném megismerni, hogy mit hordoznak magukban, milyen értékeket képviselnek ezek az emberek és ebből valami nagyon jót csinálni velük együtt. Kifejezetten erősségnek látom, hogy a tantestületben a pedagógusok tényleg önmaguk lehetnek. Nem érzem például azt a fajta nyomást, amely feszültséget generál a vezetőben és a pedagógusban egy állami intézményben: hogy jól csinálom-e, mit gondolnak rólam, mulasztottam, nem mulasztottam…
Kifejezetten erősségnek találom, hogy kiváló a szakos ellátottság, azaz, hogy minden tárgyat egy szaktanárral tudunk ellátni. Sajnos ez sem jellemző mostanság az iskolákra. Külön öröm, hogy vannak olyan szaktanáraink, akik a saját területükön a legmagasabb szintig fejlesztették és fejlesztik a tudásukat: van köztünk mesterpedagógus, képzőművész tanár, és van olyan nyugdíjas pedagógus is, aki nagy szakmai elismertsége mellett a mai napig aktívan részt vesz a Móricz Múzeum munkálataiban Leányfalun. Úgy gondolom minden tanárban van valami, amiben ő nagyon jó tud lenni, és az iskola ideális terep arra, hogy kamatoztassák a tudásukat és tehetségüket, és át tudják ezt adni az idejáró gyermekeknek.
Melyek voltak részedről azok a törekvések, illetve körülmények, amelyekben korlátozva érezted magad a múltban, és amelyekre most, a jelenben, egy megvalósítható kihívásként tekintesz?
Ha jobban belegondolok, kicsit nehéznek érzem a kérdést, mert rengeteg mindenben él meg kötöttségeket egy állami intézményben dolgozó pedagógus. Az egyetlen dolog, amiben bizonyos fokú szabadsággal élhet a tanár, az az, hogy, ha bemegy az órájára, akkor hogyan adja át a tananyagot. Ennek a kereteit is már nagyon beszabályozták, és maga a szabályozás lett a cél. Ezzel szemben pedig egy magánintézménynél, jelen esetben az Apátkúti Iskolában, a cél az, hogy a gyerek minél több ismeretet, nyitott és demokratikus légkörben, gyakran saját tapasztalás által tanuljon meg. Azt viszont meg kell említenem, hogy ez nagyban az iskolaalapító, Földi Péter érdeme is. Az állami iskolában korlátozás alá került a tankönyvválasztás kérdése: volt olyan évfolyam, ahol választás címszó alatt egy fajta tankönyvet lehetett megrendelni a diákoknak. Pedagógusként ezzel a felállással nem tudtam azonosulni, mivel úgy gondolom, hogy annál készültek sokkal jobb tankönyvek is. Vezetőként pedig sokkal kevesebb motivációs eszközzel rendelkeztem állami keretek között.
Nem volt ritka az előző munkahelyeimen, hogy minimális költségvetésből, vagy annak a teljes hiányával kellett valahogy megoldanunk, menedzselnünk dolgokat.
Kifejezetten vezetői oldalról mire fókuszálsz munkád során?
Az biztos, hogy én nem az irodában ülő vezető vagyok. Szeretek odamenni a csapatom tagjaihoz, beszélgetni velük, kérdezni, tehát úgy általában kapcsolódni hozzájuk. Hangsúlyozom, ezt nem ellenőrzési céllal teszem, egyszerűen szeretem, ha egy közvetlen viszony alakul ki köztünk a határok tiszteletben tartásával természetesen. Ez nemcsak a tanárok és az vezetői viszonyra vonatkozik, ugyanúgy értem a család és köztem, vagy a diákok és köztem lévő kapcsolatra is.
Az Apátkúti Suli alapértékei egyike a nyitott, családias légkör, melyről már volt szó korábban is. Pedagógusként te hogy látod, egy ilyen légkör megléte hogyan segíti elő a gyermeket a tananyag, illetve helyes közösségi magatartás elsajátításában? Egyáltalán, mit jelent az, hogy egy oktatási intézményben családias a hangulat?
Az alacsonyabb létszám már magában lehetőséget ad arra, hogy a már említett bizalmi kapcsolat megléte kialakuljon a gyerek-tanár-szülő háromszögben. Pedagógusként akkor tudok valakit elérni egy tananyaggal vagy egy megtanítandó tartalommal, ha van vele egy személyes kapcsolatom. Erre kifejezetten jó lehetőséget ad a családias légkör, mert személyre szabottan tudjuk diákjainkat segíteni és megszólítani. Egy harmincas létszám esetében, heti egy órás alkalom során, gyakran fél év is eltelik, mire a tanár megjegyzi mindenkinek a nevét. Ahogy a családban is név szerint szólítanak és ismernek téged, az iskolában is ennek a megléte növeli a gyermekek biztonság érzetét. A tanáraink pontosan ismerik a hozzánk járó gyermekeket, és ez egy pótolhatatlan kötelék. Véleményem szerint a személyes kapcsolódás nagyban növeli a gyermek motiválhatóságát is a tantárgyak elsajátításában is. Gyakran megesik, hogy a gyerekek a tanárokhoz kötik a tantárgyakat: tehát nem is a tantárgyat szeretik, viszont a pedagógust igen, akinek segítségével közelebb lehet hozni egy adott tananyagot, témát. Úgy érzem, hogy a diákjaink tudják és tartják a kereteket. Attól, hogy tegeződünk, még senki sem szól olyan stílusban egymáshoz, ami átlépné a megengedett határt. A közvetlenség és a partneri viszony mellett a tisztelet is jelen van, ez a kettő nem zárja ki, hanem erősíti egymást. A szülőkkel kapcsolatos viszonyt is ezzel jellemezném: több kérdéssel fordulnak hozzánk, mert érzik, hogy lehet kérdezni, akár közvetlenül tőlem is, és segítséget kapnak.
Egy nagyon fontos kérdéssel zárnám a beszélgetést: az iskolaválasztás, vagy iskolaváltás gyakran egy nagyon kényes és rengeteg kétséggel járó döntés családon belül, hiszen a gyermekeink a legfontosabbak és mindannyian a legjobbat szeretnénk nekik. Mit üzensz pedagógusként és intézményvezetőként a szülőknek, döntés közben mire figyeljenek?
Kicsi gyermek esetében azt szokták mondani, hogy ne iskolát, hanem tanárt válasszon. Ez természetesen nem a személyi válogatást jelenti, hanem azt, hogy egy jó kémia legyen a leendő elsős és a tanítója között, mert ez fejleszti legjobban a kisgyermek személyiségét. Ha ez nincs meg, akkor nagyon nehéz dolga van mindkét félnek. Személyesen azt tudom tanácsolni, hogy ez legyen az elsődleges szempont szemben mondjuk azzal, hogy az iskola elhelyezkedésében kényelmes, közel van-e a lakhelyhez. Az Apátkúti Iskolában pont ezt próbáljuk garantálni, hogy ne kelljen a pedagógus személyén aggodalmaskodni, hiszen az összes, általunk kiválasztott és itt dolgozó pedagógus képes kapcsolódni az idejáró gyerekekkel. Az iskolaváltásban gondolkozó szülőknek pedig azt üzenném, hogy semmiképpen se várjanak túl sokáig, mert néhány tanulási vagy szociális kudarc (legyen szó egy rossz tanár-diák viszonyról, vagy osztályközösséggel kapcsolatos problémákról) nagyon mélyen benne tud maradni a gyerekben. Sokszor tapasztalni, hogy valami okból kifolyólag a szülők nem mernek év közben lépni, pedig van rá lehetőség, és év végére a probléma sokkal súlyosabbá válik. Minél hamarabb érdemes alternatívákat keresni és elindulni, mert sajnos vannak már azok a pontok, ahol késő változtatni.
